Színes, sokoldalú, szórakoztató. Nem, nem a bűvöskocka…
Karrierváltó rovatom első interjúalanya Nóri.
Először egy eladó kanapé hirdetését olvastam, amin sírva nevettem. Fogalmazásai magával ragadóak, jelenléte és írásai mosolyt és napfényt fakasztanak. Több lábon állása, energiája, kreativitása sokak számára lenyűgöző. Hamar megtaláltuk a közös hangot: mindketten rajongunk a szójátékokért és a nyelv kreatív használatáért.
Fogadjátok szeretettel Nóri történetét.
“Mi leszel, ha nagy leszel?” - A “jajdemegnőttél” után talán ez az egyik legbosszantóbb kérdés.
Kislánykoromban színésznő és ügyvéd szerettem volna lenni. Utóbbi főleg a Perry Mason krimik miatt. Később, a N.F.H-ban (Nagy Felvételi Hajrá) a barátnőim pontosan tudták, hogy építész, ügyvéd és orvos lesz belőlük. Nekem viszont nem volt konkrét tervem, bár abban egészen biztos voltam, hogy a reál szakok nem nekem valók. Miután megtudtam, hogy kézügyesség híján szilikátipari tervező sem lesz belőlem - pedig milyen jól hangzik! - az ELTE olasz szakára jelentkeztem.
Itt most jöhetne egy rész arról, hogy csodás 3 évet töltöttem az ELTE falain belül, Erasmusszal és egyéb egyetemi emlékkupacokkal, de nem így történt. Másfél évig bírtam, és életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy (öröm)könnyes búcsút vettem az intézménytől. (Később azért lett egy bölcsészdiplomám, de már levelezőn, aminek a mérhetetlen szabadságvágyam elmondhatatlanul örült!)
“Viszlát ELTE!” után dolgozni kezdtem. Három hónapja voltam felszolgáló egy kávézóban, amikor elmentem egy szinkrondramaturg képzésre. Azt mondták: aki nem unja meg három hét után, az általában hosszan kitart a fordítás mellett. Biztos voltam benne, hogy én a megunós leszek. De tévedtem. Több mint tíz éven át fordítottam különféle dokumentumfilmeket angol nyelvről, és teljesen beleszerettem a szinkron világába. Később belekóstoltam a szinkronrendezésbe is, majdnem három évig dolgoztam különböző stúdiókban.
A fordítós-szinkronos időszakban több munkahelyem is volt, számos munkafolyamatba beleláttam. És bár a szakma örökre a szívem egyik fontos csücske marad, eljött az idő, amikor váltani akartam, mert úgy éreztem, felemészt a stressz. Ezt követően 3 évig egy online marketing ügynökségnél dolgoztam szövegíróként, ahol rengeteget tanultam. Ám rá kellett jönnöm, hogy cseppet sem érzem magam hasznosnak, és ettől a motivációm sem volt túl boldog. Vettem tehát egy nagyon nagy levegőt, és elhatároztam, hogy egyedül próbálok szerencsét.
Szövegírás, karate és gerinctréning
Erre a három pillérre kezdtem el építkezni.
A szövegírás adott volt, hiszen a bő 10 évnyi fordítás során életreszóló barátságot kötöttem a szavakkal, a szójátékokkal és a kreativitással. Egyszer például egy egész dokumentumfilm narrátorának szövegét alliterálva írtam meg. (“Holmes szitkozódva szenvedett a szélhámos szakadatlan szóözönétől, és végül megtörve kitálalt a kegyetlen és kapzsi kollégákkal közösen kitervelt, kiadós készpénzzel és kokainnal kecsegtető tervről.”)
A karate gyerekkorom óta az életem része, 15 éve tartok edzést, évek óta szervezek gyerek- és felnőtt edzőtáborokat.
A gerinctréning képzés egy kiszakadt gerincsérvnek “köszönhetően” került az életembe. Azóta küldetésemnek érzem, hogy minél több embernek segíteni tudjak. A személyre szabott órákat masszázzsal és flossing terápiával teszem még hatékonyabbá.
2019 nyarán elkészült a weblapom is, és azóta épül-szépül a saját vállalkozásom, én pedig nap mint nap hálát adok azért, hogy olyan életem van, amilyenre mindig is vágytam.
Miért csinálsz több dolgot egyszerre?
Mert mindegyiket szeretem, mert mindegyik érdekel, és mert ha csak egy dolgot csinálhatnék, nagyon hamar ráunnék. A változatosságnak hála nincs két egyforma napom és én oszthatom be az időmet.
Mi a fontos neked egy munkában, munkahelyben?
Erős az igazságérzetem, és nagyon fontos, hogy úgy érezzem, emberileg és anyagilag is megbecsülnek a munkában. Mindezek mellett arra is szükségem van, hogy hasznos legyen, amit csinálok, és adott esetben jót tegyek vele másoknak.
A mostani zsonglőrködős életemben ez mind adott. Nem függök rajtam kívül álló személyektől, projektektől vagy legalábbis nem abban a formában, ahogy korábban. Felemelő érzés, hogy végre megadhatom az ügyfeleknek azt, ami nekem is fontos: a kiszámíthatóságot, a megbízhatóságot és a kedvességet.
Mit tanácsolnál azoknak, akik nem tudják mit is szeretnének csinálni?
Leginkább azt, hogy nyugi! Sok éven át profi szinten űztem a “nem tudom, mit kezdjek magammal” című extrém sportot, és profin bosszankodtam azon, hogy mi az, hogy mások tudják, mi az életcéljuk, én pedig nem.
Ma már azt gondolom, hogy az, hogy sok mindennel foglalkoztam és sok szakmába beleláttam, csak a hasznomra vált. Egy idő után összeállt a kép a korábbi évek munka-mozaikjaiból. Szerintem sosem hiábavalók a keresgélős-kipróbálós időszakok, még akkor sem, ha évekről van szó.
Mit tanácsolnál azoknak, akik nem érzik jól magukat a mostani helyükön, de nem mernek belevágni a váltásba?
Azt, hogy vegye figyelembe a racionális szempontokat, de merjen váltani! A bizonytalanság persze egy alattomos mumus, de érdemes megküzdeni vele. A legtöbb esetben ez egy hosszabb küzdelem, hiszen hacsak nem lottónyertes valaki, a váltás tervezést igényel, leginkább pénzügyi szempontból. Ám ha megvan az irány és a cél, akkor már meg lehet tenni azt a bizonyos első, ámde annál felszabadítóbb lépést!