Nem is tudja, mekkora hatással volt rám. Huszonévesen jógáztam először, szerelem lett első „látásra”, de sajnos az első jógatanárom pár hónap után elköltözött, így új helyet kellett keresnem. Ez a keresés közel 15 évig tartott. Hol a távolság nem volt számomra megfelelő, hol a hely, hol az időpont, hol a jógairányzat, hol az oktató… De nem adtam fel. Kampány jelleggel ugyan, de kitartóan kerestem, a nekem valót. Azt mondják, minden „zsák megtalálja a maga zsáklinját” (Csepelyi Zsolttól loptam), nos, így voltam én is a jógával.
Ha elolvassátok a következő történetet, sok hasonlóságot fedezhettek fel.
***
Kiváló ex-marketinges, kereskedő, üzletasszony, jógaoktató, és bohém nagymama. Kerámiázik, selymet fest, léböjt kúrát szervez, misztikus táncot tanít és biokertet művel egy II. kerületi társasház kertjében.
Egy vagány nő, aki hamar belátta, hogy a pénz nem minden, és 50 fölött sem ijedt meg az ismeretlentől. Az új szenvedélyét Indián át Thaiföldig követte, majd hazahozta, sokunk örömére.
Fogadjátok szeretettel Éva nem mindennapi történetét.
Hogy indult a pályád?
Már fiatal koromban is eléggé bohém voltam. 2 egyetemre jelentkeztem és egyikre sem vettek fel, mert mindig jól kiválasztottam, hogy miből felvételizzek, amit egész biztosan nem tudok annyira, mint a többiek. Szerencsére egyikre sem vettek fel. Szerencsére, mert akkor teljesen más életem lenne, és én eléggé elégedett vagyok az életemmel.
Az első sikertelen felvételi után kimentem néhány hónapra Franciaországba nyelvet tanulni és ott találkoztam egy csoporttal, akiknek nagyon tetszett a mentalitása, azt vallották, hogy ha másnapra és aznapra van kiflijük, akkor nem dolgoznak, csak, ha az elfogy. Amikor hazajöttem, mondtam anyukámnak, hogy én is így szeretnék élni. Anyukám ettől eléggé megijedt és gyorsan benyomott valahova dolgozni.
Egy zeneműbolthoz kerültem. Tanulni szerettem volna, de a munka nagyon nehéz és fárasztó volt, és a fura időbeosztás sem tette lehetővé a tanulást.
Ekkor anyukám megint talált egy rokont és az ő segítségével felvettek a külkerbe. Ez elég sima ügy volt, 8-ra kellett bemenni dolgozni és utána tudtam tanulni. Itt ragadtam. Haladtam a szamárlétrán, bonyolítottam, majd bonyolító diszponens lettem, aztán a saját üzletkötőm is, azaz én kötöttem az üzletet és le is bonyolítottam. Közben tanultam is, elvégeztem a felsőfokú külker tanfolyamokat. Ezt a munkát elég sokáig csináltam, még a gyerekek születése után is. A 3. gyermekem születése után már nem mentem vissza a külkerbe, hanem mindenfélével próbálkoztam.
A sógornőmet szerkesztőnek hívták egy újonnan alakuló könyvkiadóba és ő elhívott engem csak úgy kamuból erre a megbeszélésre, mert ő nem akart 8 órára elhelyezkedni. Nekem a szerkesztéshez semmi közöm nem volt, de egy próbát megért. Ott voltam a megbeszélésen és az az úr, aki vezette ezt a kiadót, felfedezte bennem a kereskedőt. Azt mondta, hogy szerkesztőnek ugyan nem vagyok jó, de kereskedőnek igen, és felvett a svéd gyerekújság kiadóba.
Itt kezdtem a kereskedelmi pályát, kereskedő és terjesztő voltam.
Innen kerültem be a Readers’ Digestbe, ott lettem a zászlóshajó újságért felelős, és ezt csináltam sokáig. Kineveztek marketing igazgatónak, 500 000 példányban nyomtatták ki a nevemet, ami akkoriban nagy szó volt. Híres voltam.
Ezt 6 évig csináltam és ott kimerültem. Nagyon kemény feladat volt. Az amerikaiak akkor kezdtek el dolgozni, amikor mi mentünk volna haza, nem lehetett befejezni a munkát és nekem ott volt a 3 gyerekem. A kislányom néha ott aludt a munkahelyemen. Nem volt választás, nagyon szerettem a munkámat.
Ahogy nőtt a cég, fölém raktak valakit, akivel viszont nem jöttem ki, és akkor összetörtem, a kiégés jelei mutatkoztak, és úgy éreztem, hogy így már nem tudok dolgozni.
Ekkor kerültem a Holisztika gyógyüdülőbe, ahol rendbe hoztak, tisztítóteákat kaptam, jógáztam, sokat pihentem. A dobogókői hangulat, az atmoszféra, a szívcsakra mind nagyon jót tett, és ott ébredtem rá, hogy a hajtásba betegedtem bele. Elhatároztam, hogy ezt én most feladom, és keresek valami mást.
Lett egy határozott idejű munkám, amivel akkor nagyon-nagyon sokat kerestem. Most már tudom, hogy ezeket a helyeket azért nem szokták az emberek otthagyni, mert nem tudják elképzelni, hogy azt az összeget máshol is meg tudják keresni. Én csak csodálkoztam minden hónapban, hogy hogy lehet ennyi pénzt odaadni egy embernek? Nekem nem is volt annyira szükségem erre, nem is tudtam elkölteni.
Közben feljártam a gyógyüdülőbe és próbáltam segíteni a vezető hölgynek, marketing tanácsokat adtam, mert nem volt elég vendég. Sajnos nem voltam elég sikeres ebben, nem tudtam befolyásolni őt, mert keményen ragaszkodott a régi szokásaihoz, ami viszont nem vonzotta a vendégeket. Amikor én gyógyultam ott, akkor is hárman voltunk ott mindössze.
Viszont olyan változáson mentem keresztül, hogy úgy éreztem, ezt másoknak is meg kell kapniuk. Átvettem a gyógyüdülő vezetését, felújítottuk, átalakítottuk és a következő 6 év azzal telt el, hogy egészségmegőrző, betegség megelőző kúrákat szerveztünk, orvosok bevonásával. Akkoriban a tisztítókúra, léböjt, kineziológia és hasonló fogalmak még szinte ismeretlenek voltak.
Aztán ennek is vége lett…sajnos a hely a mérete miatt eleve nem tudta fenntartani magát, hiába hittem benne, hogy csodát fogok művelni.
Innen mentem nyugdíjba, és tulajdonképpen akkor kezdődött el az életem.
Pontosabban már a Holisztikában elkezdődött, ott megismerkedtem a jógával, majd a kineziológiával, mindkettő szerelem lett első látásra, el is kezdtem komolyabban foglalkozni velük és a mai napig is csinálom.
Emlékszel még az első jógaoktatódra? Úgy érzem, neki meghatározó szerepe volt az életedben.
Az első jógaoktatóm Páger István volt. Ő nem magyarázta el, hogy miért csinálunk egy-egy pózt. István mindig azt mondta, hogy csak csináljam és majd rájövök. Aztán úgy éreztem, hogy ezen túlhaladtam, továbbléptem, több oktatótól is tanultam. Kerestem a saját jógámat. Állandóan keresgéltem, de nem igazán tudtam, hogy mit keresek.
Egyszer csak Dobogókőn, jelentkezett egy srác, hogy a román barátnője szeretne tantra workshopokat tartani Dobogókőn, a Holisztikában.
Megrendeztük a workshopot és ott ez a hölgy tartott jógát. Akkor éreztem azt, hogy megtaláltam, ez az én jógám…
Ennek a jógának sajátos szabályai vannak, mindig ugyanazzal a bemelegítéssel kezdődik, és amiket az ászanák előtt és után mondunk, az is mindig változatlan. Elkezdtem tanulni ettől a hölgytől, ami kalandos volt, mert többször költözött, és mindenhova mentem utána. Annyira imádtam őt is és a jógáját is, de ő végül Brazíliába költözött, oda már nem követtem.
Ekkor elkezdtem keresni ezt a jógát…
Szerbiai barátnőm egyszer csak felhívott, hogy megyünk Indiába…és el is mentünk…én meg továbbra is keresgéltem a jógámat.
Dél-Indiába érkeztünk először, mászkáltunk, nézelődtünk, minden házra ki volt írva, hogy jóga és ajurvéda, és én pont ezt a kettőt kerestem. Na de melyik házba menjünk be? Akkor a barátnőm az egyik háznál megállt, és az mondta, ide.
Egy fiatal orvos volt ott, aki vállalta, hogy tanít engem ajurvédára. Ő mutatott be engem egy észak-indiai jógamesternek, akitől magánórákat kaptam. Ez a mester, Samarpan, meghívott magához Észak-Indiába, a tanárképzőjébe.
Így a következő évben ott kötöttem ki. Ez borzalmas élmény volt…nem ő tanított, csak néha egy kis elméletet, azt is szanszkritül, amiből egy kukkot sem értettünk, a jógaórákat a tanítványai tartották, ezek éppenséggel nem voltak rosszak, de nem láttam, hogy hogy leszek én ettől jógatanár.
Egyszer egy bolti eladóval beszélgettem, aki megjegyezte, hogy látszik rajtam, hogy jógázom és kérdezte, hogy hol. Mondtam, hogy Samarpannál, és, - micsoda véletlen - ő pont Samarpant kereste. Én is megkérdeztem, hogy ő hol tanul, mondta, hogy a falu másik végén, és elkezdett olyan fejmozdulatokat csinálni, amiből egyből felismertem, hogy azt a jógát csinálja, amiért én Indiába jöttem. Kiderült, hogy éppen be is lehet kapcsolódni abba a kurzusba, másnap lesz egy bemutató és azt követően indul egy új, egyhónapos tanfolyam.
Elmotorozott velem a bemutatóra és kiderült, hogy valóban ez az a jógaiskola, amit én keresek. Kis habozás után elkezdtem a képzést az új helyen, de sajnos 13 nap után nekem már haza kellett jönnöm. Kaptam egy olyan bizonyítványt, hogy 13 napot elvégeztem a képzésből és a következő évben Thaiföldön a 14. naptól folytathattam. Ez volt ugyanis az Thaiföldi Agama jógaiskola indiai lerakata, Trika jóga néven.
A következő évben egyenesen Thaiföldre utaztam. Pár hónap után, amikor hazajöttem, elkezdtem tanítani, majd a következő évben visszamentem a 3 hónapos tanárképzőre. Az nagyon durva volt, a 3 hónapot egyetlen szabad nap nélkül csináltuk végig. Egész nap tanultunk és egymást tanítottuk. Iszonyatosan erős volt, de nagyon élveztem.
Honnan tudtad, hogy jó helyen vagy? Honnan tudtad, hogy ez a te irányod? Nem tudom elmondani, csak az érzésre emlékszem, hogy amikor az első órán voltam a tantrás hölgynél, azt éreztem, hogy na ez az. A mögöttes tudást érzékeltem, és az lelkesített, hogy ezt a tudást talán én is megszerezhetem. (Hm. Valami hasonlót éreztem én is, amikor Évánál az első órán voltam) Hinni kezdtem benne, hogy ennek a tudásnak a birtokába kerülhetek, és ez az, amit valójában keresek. Thaiföldön folyamatosan azt éreztem, hogy árad belém a tudás. Thaiföld olyan volt nekem, mintha a mennyországban lennék és persze visszajönni is olyan volt, mintha a mennyországból pottyannék a földre.
Most mi mindent csinálsz?
Jógát oktatok, kineziológiai oldásokat csinálok, kerámiázok, egy 100 négyzetméteres kertet művelek a Hűvösvölgyben, és sokszoros nagymama vagyok, unokázom, amikor csak tudok.
Mit üzensz azoknak, akik érzik, hogy nagyon stresszesek, már különböző tüneteik vannak, jelez a szervezetük?
Hogy tűnjenek el egy időre, vonuljanak el pár napra, ahol ki tudják pihenni magukat és tiszta fejjel rá tudnak nézni, hogy mit is csinálnak. Jó, ha van ehhez külső segítség is, egyedül nehezebb, és könnyen lebeszéljük magunkat a változtatásról😊 De persze ehhez kell a felismerés, hogy valami nem stimmel az életemben…
Amit én megtanultam, hogy nem muszáj elmenni a falig. Abban a pillanatban, amikor érzem, hogy valami nem jó, akkor el kell gondolkozni azon, hogy miért csinálom? Mi az a belső szükséglet, ami mégis hajt, hogy csináljam? És ha erre rájövök, akkor eldönthetem, hogy folytatom, vagy kiszállok. Úgy látom, az emberek többségének kell a fal, hogy megértsék, és amikor onnan visszapattannak, akkor jó esetben végre elgondolkoznak, hogy hogyan tovább.
*** Ha te nem mennél el falig, de változtatnál, és szívesen igénybe vennél egy külső nézőpontot, keress meg. Ha pedig már elmentél a falig, és már eléggé fáj, akkor feltétlenül foglalkozz a témával. Coaching, karriertanácsadás, wellbeing. Neked miben segíthetek?