• Krisztina Rácz

A selyem út - belső utazás anaLog oldással

A selyem út cím Linda saját megfogalmazása volt arra a 10 alkalmas anaLog módszerrel végigvitt folyamatra, melyben támogatója lehettem.


1. Hogy találkoztál a módszerrel?

Egy közös ismerősünk ajánlotta nekem Krisztát, amikor egy nehezebb élethelyzetben voltam. Kriszta akkor gyakorolta a módszert, én pedig szívesen jelentkeztem hozzá. Szerettem volna a lelkemmel foglalkozni.


2. Milyen probléma miatt vágtál bele?

Jártam pszichológushoz és kineziológushoz is régebben, jó alapot adott akkor, de éreztem, hogy vannak még (szó szerint) kidolgozatlan területek a lelkemben, amiről egész egyszerűen nem tudtam többet mondani, mint akkor. Éreztem, hogy szinte „a nyelvem hegyén van” sok kimondani-való dolog, már csak egy megfelelő módszer kellene ahhoz, hogy mindez a felszínre kerülhessen, és fel tudjon oldódni.


Volt egy nőgyógyászati műtétem (HPV miatt), és nem sokkal a beavatkozás után nem lett jó a citológia, ezért felmerült, hogy meg kell ismételni a műtétet. Úgy éreztem, hogy az újbóli, (az orvos szerint kissé indokolatlanul hamar) kialakulást a lelki okok is előidézik, ezért legfőképpen a nőiség, a nőiesség és a családi minták helyreállítása volt a fő célom (főként olyanok miatt, mint agresszió a párkapcsolatban, önértékelési problémák, szexuális erőszak átélése, többféle félelem, szorongás). Az oldások hatására egyre inkább ki tudok teljesedni a nőiességemben, ami hatalmas segítség a fizikai gyógyulásomban is. (Fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem vagyok orvos, nem végzek gyógyító tevékenységet, sem gyógykezelést - RK)


3. Honnan indultál, hova jutottál? Mi változott?

Ha röviden szeretném megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy segített alapjaiban megváltoztatni az életemet. Most már értem, mit jelent az a sokat hallott mondat, hogy „az okokat belül, és nem kívül kell keresni” és hogy „a másik mindig tükröt tart nekünk”. Egy nagyon intenzív önismereti folyamat is volt, nagyon sok mindent megértettem magamról, a családomról, a (pár)kapcsolataimról, és úgy általában véve a belsőnk működéséről, aminek a lenyomata a fizikai valóságban mutatkozik meg, jelezve azt a területet, ahol még van dolgunk. Ezzel a szemléletváltással sokkal könnyebb együttélni.


4. Hogyan, miből veszed észre a változásokat?

A rengeteg felismert összefüggésből, ismétlődő minták meglátásából. Most ha jön egy nehéz helyzet, megélem az érzelmeimet, nem fojtom el, és megvizsgálva azokat, rájöhetek arra, miért történik velem (miért teremtem meg), mire hívja fel a figyelmet. Hiszen az talán még fontosabb, hogy egy adott helyzetben mi hogy érezzük magunkat, mint maga a tárgyilagos helyzetleírás.


5. Mennyire könnyű a folyamat?

Ez abszolút egy önismereti folyamat is, aminek egyértelműen vannak nehezebb részei, például amikor számomra nehéz, mély, elfojtott érzelmekkel foglalkozunk. Olyankor szembetalálhatom magam ismét a már átélt vagy ahhoz hasonló nehéz élethelyzetekkel (akár a jelenben is), ismerős érzésekkel. De ott a biztonság, hogy Krisztával megyünk is "gyorsan" a megoldás felé.


6. Mi volt a legjobb benne?

Az érzékelhető hatás: többféle érzés formájában jelentkezett az oldás, de az alkalmak után mindig nagyon jó érzés volt bennem. Sokszor utána 10 perccel történt az oldáshoz köthetően valami tisztulás, megvilágosodás. Azt érzem, hogy végre megtaláltam azt a módszert, ami tökéletesen illik hozzám, már régebben gondolkoztam imagináción alapuló módszereken is. Rengeteg villanásszerű felismerés-élményem volt, tudatosodott nagyon sok dolog.


7. Mi a legnehezebb a folyamatban?

Számomra a legnehezebb talán az irányítás elengedése volt; hogy beleengedjem magam, hiszen a képek jönni fognak maguktól, nem kell irányítani őket. Akkor sincs gond, ha nem jön a kép, az is jelez valamit, de persze ezt is meg kellett értenem és elfogadnom. Illetve fontos, hogy (akár önmagunkat illetően is) elfogultság nélkül tekintsünk rá a helyzetekre, így hozzuk őket a felszínre. Őszinte leszek, ez igenis munka, és olykor fárasztó is lehet. Érdemes időt szánni rá az alkalmakon kívül is.


8. Kinek ajánlanád a módszert?

Leginkább azoknak, akik megrekedtek érzelmekkel, akadályokkal, ismétlődő élethelyzetekkel, és szeretnék ezeket megoldani/feloldani és megismerni önmaguk működését.


9. Milyen volt a közös utazás?

Minden nagyon harmonikus volt. Kriszta segített rálátni dolgokra; az elejétől kezdve azt érzem, hogy szeretnék és tudok is benne megbízni, ami nagy szó, hiszen voltak gondjaim a bizalommal. Az első alkalomtól kezdve azt érzem, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Mivel Krisztának sok tapasztalata van, úgy érzem, minden tudását beleteszi ebbe a módszerbe.


10. Mi a fontos számodra egy szakemberben?

Biztonság, harmónia, illetve, hogy értse, amit mondok, mikor nehezen fejezem ki magam az érzelmek ködös állapotában, vagy ha mondjuk túlságosan bőbeszédű voltam és túlságosan belementem a részletekbe. Kriszta segített keretbe foglalni, összefoglalni, kiválasztani, mivel menjünk tovább, és megtalálni a minták gyökerét.


11. Ha egy könyv vagy filmcímet adnál ennek a 10 alkalmas folyamatnak, amin eddig végigmentél, mi lenne a címe?

A selyemutazás: utazás egyértelműen mint belső út, önismeret; selyem mint az a nagyon csodálatos érzés, amikor kioldódik valami, de gondosan kell megmunkálni.


***

Ha Linda tapasztalatai alapján úgy érzed, Te is belevágnál, írj vagy hívj időpontért!

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése